Remekül indult a reggel. A szél elviselhető mértékűre mérséklődött, és a nap is kisütött, úgyhogy fohászaim meghallgatást nyertek.
Az első 14km-en Léon agglomerációján kellett átverekednem magam. Ez a terep semmivel sem volt szebb, mint bármely nagyobb város külterülete, úgyhogy a forgalom zaját iPodom zenéjére cseréltem, és a dinamikus dallamokra lépkedve szinte észrevétlenül elillant 3 óra gyalogút.
Mire Léon belvárosába értem, sajnos újra beborult és szemerkélni kezdett, de ez nem rontott sem a város, sem az én hangulatomon. Léont Kr. e. 68-ban alapították a rómaiak, mely a 3. századra az ibériai fsz. É-Ny-i részének politikai és katonai központja lett. Nevét is a "legio" szóból nyerte. 996-ban ugyan a mórok szétverték, de a 10-12. században újra felvirágzott és a Léoni királyság központjává vált. S, habár a királyságnak azóta leáldozott, mindenkit megnyugtatnèk, a Király örökkè èl:
Megérkezésemkor rögtön szembetűnt a régi városháza barokk homlokzata.
A léoni katedrális Spanyolország legkiemelkedőbb és stílusokban a leggazdagabb kora gótikus építészeti remekműve. A belèptidìj sajnos elèg borsos: 5 EUR.
Spanyolhonban egyedülállónak számít az itt alkalmazott festett üveg díszítés, melynek összterülete 1900nm körül van. A fény 125 db, egyenként 12m-es ablakon árad a belső terekbe.
Viszonylag egyedülálló az állapotos Szűz Mária ábrázolás is az egyik oldalkápolnában.
A belvárosból kifelé haladva a Monasterio de San Marcos egykori zarándokszálló gazdagon díszített homlokzata int búcsút, mely ma állami szállodaként funkcionál.
Léont elhagyva az útjelzések elég ellentmondásossá váltak, így déli irányban a tekergőző autópályák alatti alagutak között bújkálva szépen elkeveredtem. Miután a jelzést végleg elvesztettem, teljesen indokolatlanul egy velőig ható sípcsonti fájdalom is tetézte a műsort a bal lábamban.
(a kèpen a kutya-forrás látható, háttèrben borospincèkkel)
Addig sántikáltam, míg egy magányosan álló hasziendát találtam, melybe belépve úgy húsz fiatal lány nevetett rám. Na, mondom, nincs mese, valószínűleg kipurcantam és ez itt a menyország! De tévedtem, mivel egy leány-zsúr volt csupán és a hölgyek vègül kedvesen útbaigazítottak San Miguel felè.
További 4 órát bicegtem, mire elértem Villadangost és helyet kaptam az önkormányzati albergue fűtèsmentes, ám olcsò szállásán. Az öreg osztrák már javában itta a borát. Nem nyújthattam valami fényes benyomást, mert mikor meglátott, egy fél tábla csokit egyből az arcomba nyomott, majd megitatott velem egy pohár vörösbort.
Mit mondjak, a fényestől valóban igen messze éreztem magam, hiszen a tervezett 33 helyett vèletlen kitèrőmmel kb 38km-t tettem meg, a felèt sajgó lábbal.
A konyhában egy csehekből, argentínokból, kolumbiaiakból és angolokból álló társaság éppen közös főzést tartott. A multikultúrális esemènynek az összegyűlt üvegek alapján központi eleme a borkóstolás volt. Jókedvben nem volt hiány, az biztos. A cseh fickó, miután megtudta származásom, megcsillantott egy "szerfusz, hoty faty?" köszöntèst. Mint kiderült, 3 èvig dolgozott nálunk.
Az osztrák koma az asztalához rángatott és felkínálta vacsorája felét, amely mackósajtból és szárazkenyérből állt. Nosza gyorsan elbicegtem a boltba friss kenyérért és egy rőf kolbászért, hogy kicsit gazdagabb legyen a menü. Majszolgatás közben az öreg elmesélte, hogy 8 gyereke van 3 különböző asszonytól, de ő külön él mindtől, mert inkább fizeti a gyerektartást, minthogy valamelyik némber tönkretegye az életét, amiből ugyebár csak egy van.
Mesélt világkörüli barangolásairól - többek között erdélyi túrájáról, amit élete legszebb élményei közé sorol a budapesti után. Véleménye szerint az emberek ott kedvesebbek és vendégszeretőbbek, mint ezek a kutyaütő spanyolok. Nem mondom, kedvességből és vendégszeretetből valóban láttam már jobban jeleskedő népeket.
Az öregtől ma is megkaptam a Caminoval kapcsolatos bölcseletsorozat aktuális passzusait:
- Mindig legyen nálad kés! Mondom: Van is. Mire ő: mutasd! Erre én: most nem tudom, a zsákomban van. - Ott rossz helyen van! Mindig legyen a zsebedben! Sosem lehet tudni!
- Mindig legyen nálad legalább egy teljes napi élelem! Az életed múlhat rajta! Különösen egy ekkora benga gyereknek, mint te!
- Én háromszor jártam végig az Utat. Mindháromszor más okom volt rá. Jól jegyezd meg, ez az ok egyedül rád tartozik, senki másra!
Ezután elmondta, hogy útközben egy visszafelé tartó zarándokkal beszélgetett, aki két napig a hegyen ragadt a hó miatt. Ettől nem lettem túl lelkes, mivel az ominózus (1500m magas) hegyet holnapután érem el. Hát... ha lefelé tudtak jönni, akkor talán felfelé sem lehetetlen.
Na búcsúzom mára, mert kezd leragadni a szemem. Léon, a profi jelentkezett a 493. km-ről:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése