"Na idefigyeljetek gyerekek! Ezt a bakeszt direkt a ti kedvetekért vettem 50 rongyért. Biztos, hogy nem is fogok másikat venni, úgyhogy vagy összebarátkoztok vele, vagy kínlódhattok így egészen Compostelláig!"
Ez úgy tűnik hatott, mert az éles fájdalom először idegesítő szorítássá, majd elviselhető kellemetlenséggé redukálódott. Azt mondanám, hogy igazából a mai napon semmi komolyabb bajom nem volt a lábaimmal. Mentek, mint egy tank. lefekvès elött kapnak is egy kis körömvirágkrèmes kènyeztetèst.
Pszichológiailag nyilván az is megnyugtatólag hatott, hogy a tegnap esti vecsernyén szinte mindenkit sántikálni láttam kisebb-nagyobb mértékben.
Los Arcosig 13 km-t kellett megtennem szőlőültetvényeken, gabonaföldeken át anélkül, hogy (2 zarándokon kívül) bárkivel is öszeakadtam volna.
Cudar egy időt fogtam ki. Hol az eső, hol a hó, hol a jég vert 3 órán keresztül, miközben a heves szél folyamatosan megpróbálta lecsavarni rólam a hátizsákot. Hihetetlennek tartom, hogy ebben a fagyos időben a hártyavékony cat-woman aláöltözetem és rajta egy vékony lélegző nadrág, meg egy polárfelső tökéletesen megvédett a hidegtől.
Egy szakaszon, mikor a szél lökéseitől már jobbra-balra tántorogtam, miközben a hajam megtellt a rámzúduló daraszerű jéggel, hangosan nevetni kezdtem. Emlékszem egyszer Egyiptomban iszonyatos viharba keveredtünk egy búvárhajón. Akkor éreztem utoljára ekkora mámort a természeti erők tombolása közepette. Felvettem egy vékony neoprénruhát és a hajó csőrében ültem minden erőmmel kapaszkodva a korlátba. Ahogy a hajó egyik hullámról a másikra küzdötte át magát, az orr hol hevesen a víz alá merült, hol több méterre kiemelkedett, miközben a szél sós habot vert az arcomba. Az elképedéstől akkor is csak nevetni tudtam. Olyan ez, mint szemtől szembe találkozni Istennel és vele nevetni, ahogy játszadozik az elemekkel. Miután kikötöttünk egy zátony szèlcsendes oldalán, a hajò hátuljába mentem, hogy megnèzzem, búváraim is hasonlòkèpp kièlveztèk e az elemek tombolását, de csak egy kupac zöld arcú, rèmült szerencsètlent találtam a kabinban. Azt hiszem mègiscsak jobb èrzès együtt játszani Istennel, mint rettegni a haragjátòl.
Ami a leglenyűgözöbb volt mégis, az a fények hihetetlen játéka. A sötétkék felhőkön ugyanis időről-időre napfényes ablakok nyíltak, melyeken át a táj részletei rikítóan színes festményekké változak kontrasztot alkotva a vihar borús ecsetvonásaival.
Los Arcosban megcsodáltam a Santa Maria templomot, amely román, gótikus és barokk építészeti elemeket ötvöz, majd rövid úton távoztam, hogy nekivágjak az út második harmadának.
Sansol felé tartva újfent csúnya vitába keveredtem magammal, amibe már egészen durva agresszív képek is keveredtek. Nem tudjátok elképzelni, mennyire kiábrándító dolog ezeket az agyviharokat kívülállóként végig szenvedni, mikor hónapok óta másra sem kondícionálom magam, minthogy a tudatom megtöltsem a létező legpozitívabb érzésekkel és gondolatokkal. Sansolt érintve fel is üzentem az égi kísérőknek, hogy ha lehetséges, cseréljenek filmet, mert ezt már nagyon unom, ráadásul érzésem szerint már egyáltalán nincs is közöm ezekhez a dolgokhoz.
(ez a koma vajon miben folytatta az utat itt a puszta közepèn?)
Meg kell hagyni, fenti patrónusaim igen készségesek a kéréseimmel kapcsolatban, ugyanis pár perccel később elém rakták Torres del Rio dombra épült, patinás városkáját, amely egy fantasztikus templomos lovagok által alapított sír-templom (ezek nagy kedvenceim az őket övező misztikum miatt), a Santo Sepulcro otthona.
Alapja nyolcszögletű, a belső kialakítás rendkívül puritán, és a gyér megvilágítás miatt varázslatos hangulat hatja át. Az egyszerű oltár felett XIII. századfi feszület függeszkedik, a kupola mór jegyeket hordoz. Az emlékkönyvben hagytam pár elismerő sort, majd nekivágtam az út utolsó, 11km-es harmadának Viana felé.
A hangulatváltás olyan jól sikerült, hogy a fejemből előmászott egy szicíliai esküvői tánc dallama, ami lelkesítő ritmust diktált lépteimhez. Az utolsó állomás felé dombon fel, dombon le haladtam apró völgyek, kanyarulatok mentén, miközben a nap időről időre dicsfényszerű felragyogásokkal lepett meg.
(Azèrt van itt hò! :))
Egészen katartikus állapotba kerültem, amiben nyilván benne volt az aznap már megtett húszegynéhány kilóméter fáradságábòl eredő transz állapot, és az egész napos viaskodás a tomboló elemekkel, de mindegy mire fogjuk, fantasztikus érzés volt! Esküszöm, hogy a sötèt felhők között Angyal formájú fènyfoltokat láttam, amelyek, mintha engem nèztek volna. A biztonság kedvèèrt integetettem nekik.
Mikor a Vianát körbefogó ipari épületeket, és modern laskóépületeket megláttam, kissé csalódott lettem, mert az elmúlt 6 nap során egyáltalán nem találkoztam ilyenekkel, de az óvárosba érve lecsillapodtam az ott található csodálatos épületek láttán.
Elsőként a Santa Maria de la Asunción templom monumentális tömbje mellett vezetett el az út. A hatalmas bejárati ív elképesztő díszítettségétől az állam is leesett, de tovább haladva a városháza polgári épülete is megért pár perc szemlélődést.
A zarándokszállás a város legrégebbi romtemplomának tövében található. Igazi nagyüzem. Az ár csak 6€, de az ágyon kívül más szolgáltatást nem is tartalmaz. Nagy mosó-teregető helysége van érmés mosó-szárító gépekkel. Az emeleten 4-5 nagy hálóterem, melyeket telezsúfoltak 3 emeletes ágyakkal. Mindegy, korlátlan a forròvizes zuhany, ami egy ilyen fagyos-szeles nap után felèr egy szexmasszázzsal, a hangulat itt is remek, és megint összefutottam pár ismerős arccal. A hollandommal például, akit úgy tűnik, képtelen vagyok lerázni. :)
Ma végeztem a 6-os és 7-es szakasszal, ami azt jelenti, hogy egy szakasszal már terv előtt vagyok. Holnap szintén szeretnék két szakaszt egybevonni, ami 38 km-t jelent. A sietség oka, hogy annyi szépet hallottam a Compostella utáni tengerpartig vezető ráadás szakaszról (ami min. 4 napot vesz igénybe), hogy szeretném, ha az is beleférne a máj. 10-i visszaindulásig.
Ennek szellemében, irány az ágy!
Ölelés Mindenkinek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése