A tegnapi belső harcoknak meglett a hozadéka. Hajnalban rémálomra ébredtem, amelyben a közelmúlt csalódásainak minden rémsége benne foglaltatott. Ez sajnos az egész napomra rányomta a bélyegét. Hiába próbáltam elhessegetni a nyomasztó gondolatokat, és a lezáratlan, megválaszolatlan kérdéseimet, azok újra és újra támadásba lendültek ellenem.
Azzal próbáltam nyugtatgatni magam, hogy miként a test tisztulási folyamatainál, a lélek esetében is a javulás első jele a tünetek felerősödése.
Szerencsére az esti krémek jótékony hatásaként a fizikumom egész jó állapotban leledzett. A vállamból egész napra kiszállt a fájdalom, és a mai penzumot félútig a lábaim is egészen jól viselték. A Caminó egyik áldása, hogy a táj és az építészet időről-időre olyan látványvilággal szolgál, hogy kénytelen vagy felhagyni az egó acsarkodásával, és csak bámulod a természet, vagy az ember teremtette csodákat.
Utam során szinte egész nap patakok, folyócskák nyomvonalában haladtam. Bámulatos vízeséseket, zubogókat láttam, csodálattal figyeltem a számtalan színes madarat, az erdők apró virágait, az ébenfekete meztelencsigákat, a legelők állatait. A folyókon ódon kőhidak ìveltek át, melyekről horgászok csalogatták horogvégre a fürge pisztrángokat.
Már többször megfogadtam, hogy több juhot nem fotózok le, de a kolompoló nyájak szinte mágnesként vonzanak magukhoz. Nincs megnyugtatóbb mint a virágba borult bokrokkal övezett, juhok pettyezte, smaragdzöld legelők látványa. Az èlmèny fokozására egész nap madárcsicsergés, patakcsobogás, birka bégetés, lónyerítés, és a szél keltette sóhajok alkotnak kíséretnek szinfóniát.
Az sem okoz csalódást, hogy (függetlenül attól, a nap süt, avagy sem) az eső gyakorlatilag egész nap szemerkél. Már teljesen hozzászoktam, hogy egész nap vizes az arcom. A ruházatom a szuper lélegző anyagoknak köszönhtően valahogy egyáltalán nem ázik át. Tulajdonképpen, ha ez a kis égi áldás nem lenne, egész nap törölgethetném a gyöngyöző homlokom.
Az izzadásról jut eszembe: megfigyeltem, hogy habár napi 5-6 liter vizet is elfogyasztok, ebből "hagyományos módon" szinte alig távozik belőlem valamennyi. Felhasználom, ill. kiizzadom szinte az egészet. Életemben nem ment még át ennyi víz rajtam egyszerre, és ez annyira megtisztít, hogy az egész napos verejtékezés ellenére a ruháimnak esténként semmi kellemelen szaguk nincsen.
Az útvonal több apró falut is érintett, de az első legimpozánsabb település Trinidad de Arre volt. Nem sokkal megérkezésem előtt a bal bokám váratlanul fájdalmasan lemerevedett, ami miatt valószínűleg megváltoztattam a lépéseim módját, így közvetlenül ezután a bal térdem is kikészült, és a medence ízületem se viselte valami jól magát. Egyszerűbben fogalmazva lesántultam.
Szerencsére átkelve a város impozáns hídján, a folyóparton kiépített pihenőhelyet találtam, ahonnan mellesleg szívfájdítóan csodálatos látvány nyílt a kőhíd íveire és a felduzzasztott folyócska zubogóira.
Amíg a lábam krémeztem-fásliztam, egy koreai lány mellém telepedett, és megosztott velem egy narancsot, amit a magyar népgazdaság felülmúlhatatlan temékével, egy Cerbona szelettel viszonoztam. Lassan egy nagyobb csapat zarándok gyűlt egybe, és fene nagy "fotózz már le engem is a gépemmel" party vette kezdetét. Ez amúgy egy teljesen természetes aktusa az útnak. Mikor fotózgatok, rendszeresen megkérdezik, szeretnék e magamról is egyet. Innen a sok önarc. :)
Arre után Pamplona felé sántikáltam tovább. Megvallom, így a negyedik napon eléggé nyomasztott a dolog, tudván, hogy több, mint az út 90%-a még hátravan. De mivel mostanában jó szokásommá vált, hogy mindennek a pozitìv oldalát próbálom meglátni, rájöttem, hogy a dolognak azért van némi előnye: a testi fájdalom ugyanis elvonta a figyelmem a lelki bajokról.
Pamplonába érve már minden lépéssel könnyek szöktek a szemembe, ráadásul a hamenésem is szorító problémát kezdett jelenteni.
A város viszont elképesztően szép! A Puente de la Magdalena kecses kőhídján jutunk az óvárost körülölelő várfal elé, melyet egy meredek makadám út kerül meg, hogy két kőkapun át jussunk be a szürreális építésű színes, nyulánk épületek és szűk utcák labirintusába.
Megéhezvén bementem egy üzletbe, ahol pamplonai sonkát és mindenféle íncsiklandó szalámikat, kolbászokat, száraz húsárut kínáltak. A bolt specialitása egy baguette volt, amit megtömtek hártyavékonyra szeretelt füstölt sonkával. Eszméletlen finom volt, de a hasmenésemet éppen nem csillapította. Ha ehhez hozzáadjuk a lábfájdalmat, a fáradságot, és azt, hogy a Pamplonán átvezető zarándokútvonalon található mindhárom nyilvános wc zárva volt, nem csoda ha nem áldoztam sokat a városnézés oltárán.
Végül egy igazi helyi kávézóban leltem enyhülésre, ahol a helyiek teljes generációja képviseltette magát. Ha már ott voltam, megittam egy kávét, megszabadultam a bakancsomtól és adtam fél óra pihenőt a lábaimnak.
Egy kisöreg (joviális öregúri öltözékben) mellém telepedett, és spanyol közvetlenséggel kezdett beszélgetni velem. Csakhamar rájött, hogy ez a pelegrino (zarándok) csak ingléze nyelven vartyog, így odarendelte az onokáját fordítani. Töviről, hegyire kikérdezett: honnan jöttem, hová tartok, meddig maradok, mivel foglalkozom, stb. Mikor meséltem neki a búvár videós múltamról, érdeklődve vonta kérdőre bozontos szemöldökét, mondván, hogy no azt igazán szívesen megnézné. Előkaptam hát az iPadem, hogy mutassak valami rövidebb filmet, mire olyan kavalkád keletkezett körülöttünk, mint az Igazából szerelem c. film spanyol lánykérési jelenetében. Apraja-nagyja látni akarta a csodát (bár abban bizonytalan vagyok, hogy a nagy érdeklődés a filmemnek, vagy az iPadnek volt e köszönhető). Mindenesetre nagy vállveregetés és sok Buen Camino! üdvözlés áradatban sikerült továbbindulnom Cizur Menor, mai utolsó állomásom felé.
Szerencsémre a sántikálás és a fájdalom csak kellemetlen, de nem lassít le a haladásban, így még idejében beértem a zarándokszállásra, ami meglehetősen kultúrált és igényes. 3 szobájában 4-4 emeletes ágyon alszanak a vendégek, az ágyak mellett polcokon tárolható a megbontott zsákok tartalma. A bakancsok kint szellőznek a szabadban, van mosó helység, szárítási lehetőség, konyha, internet (vonalas és wifi), sőt még masszázsfotel is igényelhető. A vizesblokk tiszta és a melegvíz haználatot sem korlátozzák. Már fellőtték a pizsit. Odalennétek ettől a horkolás quartettől! :) Mindjárt én is beszállok.
A mai végállomással gyakorlatilag behoztam minden lemaradásom. Eddig 72 km-en vagyok túl, már csak 728 van hátra. :)
Reggel a Mihály arkangyal tiszteletére emelt templomnál indítok, akihez imádkozni fogok, hogy gyógyítsa meg a lábam, hogy május 10-ig Santiago de Compostellába érhessek.
a hasmenés jobbára az elengedés és a tisztulás jele is lehet... Kitartás!
VálaszTörlés