2012. május 7., hétfő

Május 7. - 28. nap: Santiago de Compostela - Fisterra

A 9 òrás busszal indultam Santiagobòl Fisterrába. Namármost kezdek eléggé összezavarodni ezzel a névvel kapcsolatosan, ugyanis a buszjegyen ez a megnevezés állt, míg a városkában mindenhol a Finisterra név olvasható, de a zarándokok is vegyesen használták mindkét nevet, csak eddig azt gondoltam, a hallásommal lehet a gond.
Lényeg a lényeg, 3 órát utazgattam a buszon, és mivel megint elég randa esős idő volt, nézelődés helyett gondoltam megírom a tegnapi események beszámolóját, csak azzal nem számoltam, hogy egy hónap alatt annyira elszoktam mindennemű járművel valò közlekedéstől, hogy a harmadik kanyar után majdnem kipakoltam a reggelimet. Úgyhogy maradt inkább mégis a nézelődés, míg el nem nyomott a buzgóság.
Egy kedves, öreg német néni ébresztett a célállomáson, aki valamilyen szimpátiát érezhetett irántam, mert még egy bugylibicskával is megajándékozott. Minthogy az egész város egy nagy esőfelhőbe burkolózott, gondoltam a városnézés előtt inkább szállás után nézek. Találtam is egy szép kis kőből épített hostelt, amiben saját szobám, és amitől átjárt a gyönyörűség: masszázs-zuhanyzófülkém van.








A kilátásom is mesès, bár jobban örültem volna, ha az alacsonyan járó felhők helyett inkább a tengerben gyönyörködhetek:








Megéhezvén egy tengerparti büfébe csüccsentem be, ahol a tulaj elmondta: az előrejelzés szerint két napon keresztül víz lesz földön-égen. A napozásról azt hiszem lemondhatok. Egy fergeteges polipos-szendvics után felfedező körútra indultam, dacolva az esőt füstszerűen kergető széllel. Először az idegenforgalmi informáciòs központban pròbáltam tájèkozòdni a másnapi buszindulásokròl. Mièrt nem lepett meg, hogy az ott dolgozò pacák az anyanyelvèn kìvül semmilyen más nyelvet nem beszèlt?!
A kikötő védőgátjánál az öböl felé tajtékos hullámokat kergetett a szèl, a lehorgonyzott hajók táncot jártak a mólók mentén.








A marinát balra elhagyva leereszkedtem egy sziklás partszakaszra és jó hosszan barangoltam a város külterülete felé. Úgy egy órácskára az eső is megkegyelmezett, én meg csak üldögéltem egy szárazabb kiszögellèsen és néztem, ahogy a hullámok elporladnak a sziklákon.




Valami ma megváltozott bennem. A fejem egész nap csodálatosan üres volt, az ég-világon semmiféle komolyabb dolog nem foglalkoztatott, viszont elképesztő fizikai erőnlétet éreztem magamban. Úgy tűnik a szervezetem nagyon hálás az első pihenőnapjáért.








A zord időjárástól függetlenül a partfal virágai ès a köveket borìtò narancsszìn zuzmòk meleg hangulatot kölcsönöztek a tájnak.












Ahogy múlt az idő, észre sem vettem, hogy elindult a dagály, és a visszaút keskeny sziklasávjait gyakorlatilag elborította a tenger, elzárva ezzel a visszautat. Ugyanez történt a másik irányban is, így arra sem tudtam menekülni. Egy megoldás maradt, a meredek, szederbokrokkal benőtt partfal. Ahhoz a dzsungelharchoz, amit én ott az esőtől iszamos sárban lerendeztem, még Rambo is tisztelgett volna. Mire kiküzdöttem magam, úgy néztem ki, mint egy ágról szakadt vadmalac. Mit csináljak? Én így szeretek pihenni. :)








A nagy ijedség nem szegte kedvem, egy nagyobb kerülő után meglátogattam a város homokos strandját is, de az időjárásra való tekintettel a mai bikini bemutató sajnos elmaradt. Az egész parton mindössze két széllelbélelt, esőkabátos, mezítlábas turistalány futkosott csak a tajtékos, jeges vízben kagylókat gyűjtögetve.








Hosszú sétám során rendesen átáztam-fáztam, így a hetedik menyországban éreztem magam full-extrás zuhanyzókabinom forró gőzében ülve.
Holnap reggel megpróbálok átjutni Muxiába, hátha ott nagyobb társadalmi élet vár rám, mert itt a világon semmi nem történik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése