Vette a célzást, motyogott valami magyarázatfélét a szoba alacsony oxigénszintjéről, majd septiben összecsomagolt és lelépett. Ez volt a legjobb, amit tehetett, mert az éjszaka miatt jámbor zarándok létemre, elég gyilkos indulatok tomboltak bennem. Ezt mondjuk annak is köszönhettem, hogy a bal lábam továbbra is merev és fájdalmas maradt, és ez eléggé aggasztott. A reggelivel bevett fájdalomcsillapító után egy patikában némi Voltaren krémre is szert tettem és csodák-csodája, a kettő együtt már egész hatékonynak bizonyult.
A város peremén bánatosan bicegő kanadai hölgyre leltem, aki begyűjtött egy vízhólyagot, és el volt keseredve, hogy ilyen fájdalmak között sehová nem fog ma eljuni. Leültettem az út szélére, lekezeltem a sebét és leragasztottam egy otthonról hozott spéci vízhólyagtapasszal. Ez úgy tűnt, bevált, úgyhogy nekiadtam a maradék készletem (3 hét gyaloglás után én már nemigen számíthatok friss vízhólyagokra). Nagyon hálásan integetett utánam.
Ponferrada után még sokáig gazdagságot tükröző, kertvárosi részeken vezetett át az út, majd egy kisebb mezőgazdasági terület után Fuentes Nuevasba érkeztem. Itt volt az ideje a tízórai péksütinek, és egy kis melegítő tejeskávénak.
Ezután sokáig szőlőtőkékkel mintázott dombok között vezetett a napfényes út először Camponaraya falvára, majd nemsokkal később Cacabelosba.
Itt futottam bele újra a lengyel kópéba, aki épp továbbindulni készült egy kis pizzériából, de nagyon ajánlotta a helyet, ezért úgy döntöttem, magam is itt ebédelek. Spagetti Carbonara-t választottam és folytattam a társalgást egy mellém telepedő James Woods képű kanadai figurával. Az ő tapasztalata is az, hogy nincs az a mennyiségű étel, ami mellett ne csattognának le a kilók az emberről ezen a túrán. Mégis kénytelenek voltunk egyetérteni abban, hogy a nők metabolizmusa egészen másképp reagál a nagy megterhelésre, mert még így 600km tájékán is igen terebélyes hátsókkal és sonkákkal szembesül az ember a szebbik nem képviselőinél. Hogy ne csak üres beszéd legyen, amit írok, prezentálom a mai bevitelt: reggeli - nagy bögre tejeskávé két cukorral, egy pohár narancslé, valamint egy nagy karély pirítóskenyér vajjal és lekvárral gazdagon megkenve, tízórai - ismét egy nagy tejeskávé a szokásos két cukorral + két lekváros muffin, ebéd - egy nagy tál spagetti carbonara, amiből nem sajnálták a szalonnát és a tejszínt + egy pohár vörösbor, uzsonna - fél franciakenyér szendvicsnek elkészítve sok sajttal és szalámival megtömve + egy pohár fehérbor, vacsora - káposztaleves egy fél franciakenyérrel, majd egy kb. 30 dekás pisztráng bőséges sültkrumpli és vegyeszöldség körettel, amit megküldtem egy karamella öntetes vaníliapudinggal, mindezt két pohár vörösborral öblítettem le. Ez egy normál napi étrendem, de sokszor ennél jóval gazdagabban étkezem. Ehez képest az esti fürdéskor a tükörben megdöbbenve láttam, hogy a csípőcsontjaim kiállnak a testemből, ami még soha életemben nem fordult elő. Saccra azt mondanám, 85kg körül lehetek, induláskor viszont 95-100 kiló között voltam.
Hamarosan újra festői szőlőgazdaságok között kóboroltam elhagyva Pieros és Valtvilde de Arriba borászatból èlő falvakat, hol forró napsütésben, hol szélben és esőben, de végig remek hangulatban.
Délután 3 felé tárult elém a völgybéli Villafranca del Bierzó gyönyörű panorámája. Kétségtelenül ez a városka vitte a pálmát látványosságban a mai települések között. A várost régebben Kis Santiago-ként emlegették, minthogy a gyengék és betegek, akik az utolsó hágón már nem voltak képesek átjutni, itt ugyanúgy megkaphatták a feloldozást, mint a többiek Szent Jakab sírjánál. Ha rosszmájú akarok lenni, akkor itt osztották ki a "futottak még" kategória díjait. A település egyik híressége a kolostor kertjében növő 33 méteres, Európa legnagyobb és legöregebb ciprusfája (1606-ban ültették). Miért nem lep meg, hogy nem lehet megnézni, mivel a kolotorba tilos a belépés idegeneknek?!
Sajnos, mire átbandukoltam a városon, a lábam már eléggé megmakacsolta magát és az eső is zuhogni kezdett, így láttam, hogy eredeti célomhoz, Trabadelo-ba már nem fogok eljutni, de további 5 km-t még kipréseltem magamból, hogy letáborozzak Pereje falván egy egészen igényes, de jégverem hideg albergue-ben. A tulaj elmondta, hogy habár minden felszerelésük rendelkezésre áll a normál üzemhez, a hatóságok a kazán beindításához nem adták még meg az engedélyt, így se melegvíz, se fűtés. El tudjátok képzelni, a hegyekben egy kiadós esőben gyaloglás után milyen érzés jeges vízben tussolni?
Ezek után a hálóban 2 pokróc alatt is annyira vacogtam, hogy inkább átmentem a helyi kocsmába megírni a beszámolómat. A 3 olasz kisöreg ordítva üdvözölt: Mííííííkííííííí! Jönni, ülni közénk!
Most értettem csak meg, miért volt olyan kihalt az albergue: gyakorlatilag a teljes vendégsereg a kocsma melegében regenerálódott. Észrevettem, hogy a koreai fiú is köztük van, de a barátnőjét valami fura trükkel új koreaira cserélte. A lány előtt nem mertem rákérdezni a trükkre. Kb. 20an lehettünk, olaszok, hollandok, franciák, koreaiak, spanyolok és egy magyar vegyesen, s mivel a bort nem sajnálták, a hangulat hamarosan asztalcsapkodós-hahotázósra váltott.
Lelkületi szempontból kezdek bizakodó lenni. Ma nemhogy megint békén hagytak a múlt kísértetei, de az agyam valami új frekvenciát talált az éterben, mert hacsak nem éppen a táj szépségével volt elfoglalva, akkor mindenféle pozitív jövőképeket vetített számomra egész álló nap, ha sütött, ha fújt.
Kezdem nagyon élvezni az utat! :) Csak azok a fránya paták rendbejönnének már!
Mai teljesítményem 29, az össztávolság 602km lett. Holnap mászom meg az Út utolsó, 1306m magas csúcsát. A továbbiakban 400m-nèl nagyobb szintkülönbsègekre már nem kell számìtanom, tehát a nehezèn tùl leszek. A helyi ajánlás 34 szakaszából eddig 26 ès felet teljesìtettem, a maradèk 7 ès fèlre 9 nap áll a rendelkezèsemre, tehát nem rosszak az esèlyeim. Drukkoljatok! :)
Fantasztikus vagy Miki, én drukkolok :)
VálaszTörlésÉn is drukkolok nagyon :) (vagyis tudom, hogy megcsinálod)
VálaszTörlés